Érvek a vásárlás mellett:

Van öt fényképezőm, mégsem fényképeztem az elmúlt hónapokban. Persze a 40D előkerült néha, de az munkaeszköz. Imádom, valódi igásló, benne van vagy 90ezer expó(és ebből csak vagy a fele a Kispál), de úgy vagyok a digitálissal, mint a pornóval: minél többet használom, annál kevésbé izgat fel. A régi, kontakthibás Minoltában Dynaxban még mindig ott van egy tekercs Tmax. Egy cikkhez kezdtem el vele egy sorozatot, persze amikor kéne, sosincs nálam. Ezen kívül hiába kötnek hozzá emlékek, hulladék egy gép, úgyhogy ha végeztem a tekerccsel, nyugdíjazom. A Praktica MTL3 a szívem csücske, és van hozzá két remek objektívem, melyek közül az egyik ilyen képet csinál a legolcsóbb drogériás filmre. Cserébe nehéz, mindig félek, hogy odacsapom valamihez, és a manuális beállításoknak köszönhetően lassan megy vele minden, emberek fényképezésére alkalmatlan, hiszen mire belövöm, az utca túloldalán is észrevettek. Van még a Lomo Fisheye, ami remek napos időben, valamint Bugatti Veyronokat fényképezni, de akkor is csak egy játék. Ami pedig a Csajka 3-at illeti: ha a Praktika lassú, akkor a Csajka sirály helyett inkább csiga, nem látom, hogy mit fényképezek vele, ráadásul 72 képet csinál egy tekercsre, ergo sosem fogok végezni azzal se, ami benne van.

Itt jön a képbe az AF-C. Mindig tetszett a Lomo LC-A. Jó gép, de egyrészt már van egy, amit bármikor kölcsönkérhetek, másrészt mindenki tudja, hogy az LC-A a könnyű megoldás. A Lomo bolt Sándorának is Cosina CX-1-ese van(a CX-2-ről másolták a szovjetek az LC-A-t), nagyon helyesen.
Ám az ultrakompakt (mai szemmel: ha-ha-ha!) kategória királya mégis csak az 1983-as Minolta AF-C. Infrával fókuszál(focus lock is van!), nem holmi zónás megoldás, van önkioldója, és ami a legfontosabb: a lencséje egy fényerős, hat tagból álló darab, a konkurencia meg sem közelíti. Ezek kívül elfér a zsebemben, és bírja a gyűrődést.

Azt hiszem, ezzel menni fog.